Advices
Dear Sweethearts!Egyszerűen imádlak titeket lányok! Annyira örültem az előző fejezethez érkezett kommenteknek, hogy meghatottan bámultam a monitort! Nagyon jól esett olvasgatni a gondolataitoket és remélem továbbra is így lesz <3 Remélem ez a rész is elnyeri majd egy kicsit a tetszéseteket! :)
Jó olvasást!
Nadia xoxo ;)
Én mindent megtettem, hogy megtörténjen a lehetetlen, de úgy látszik mégsem mindent. Valahogy tudtam, hogy a lelkének nem elég megnyugvást biztosítok így a pakliban természetesen benne volt a visszautasítás is de akkor is késként sanyargatott a hideg elutasítás.
Nem engem szeret, hanem azt a valakit, aki lenni szerettem volna számára. Hiba volt nem önmagamat adni, mert így most számára ismeretlenné váltam. Így utólag persze könnyű okosnak lenni így hiába papolhatnék magamnak reggelig nem sokat érne. Hát így jártam Sophie Kennedyvel.
Felhívtam Pault, hogy jöjjön elém.... ugyanoda ahova eddig. Elszorult a torkom hacsak az futott át az agyamon, hogy talán utoljára állok ezen az utcán. Nem láthatom Sophie csodálatos mosolyát, nem hallhatom a csilingelő nevetését és nem érezhetem a liliomhoz hasonló illatát. Fájt erre gondolni de hamarosan hozzá kell szoknom ezekhez a dolgokhoz...
Hát igen régóta próbálkozok már Sophie közelébe jutni, de mindenki mindig rámvágta az ajtót. Legutóbb tegnap voltam itt valamikor este és akkor a húga, azt hiszem Leah, úgy csapta rám az ajtót mintha szellemet látott volna.
Eddig sajnos soha nem volt nyitva az ablak, amin bemászhattam volna, de az ma is csak egy hirtelen ötlet volt. Hát ja, akárhányszor jövök ide, mindig más csapja be az ajtót az orrom előtt. Mondjuk nem is csodálkozok, de a húgának azért nem kellett volna ilyen bunkónak lennie, akármennyire is utál!
Megálltam a sarkon és vártam Pault aki remélhetőleg hamarosan jönni fog és nem is csalódtam benne. Tíz perc elteltével már meg is állt mellettem én meg be tudtam szállni mellé. Láthatta rajtam, hogy nagyon el vagyok kenődve mert nem is szólt hozzám csak hagyott gondolkozni amiért hálás voltam neki. Mikor leparkolt a házunk elé megveregette a vállamat és gyorsan kiszállt. Én is így tettem és unottan sétáltam be a közös kecónkba a srácokkal amit már régóta használunk. Ahogy gondoltam... mind a nappaliban ült és TV-t néztek mint általában minden hétköznap este. Én is lehuppantam melléjük a kanapéra és próbáltam nem Sophiera gondolni.
- Minden oké Lou?- kérdezte kedvesen Liam, mikor észrevette, hogy valami nagyon nincs rendben. Láttam, hogy minden szem rám szegeződik a szobában mire lesütöttem a szememet. Legyintettem egyet és hátradőltem a díványon és megpróbáltam a lehető legnyugodtabb arcot varázsolni magamra.Felhívtam Pault, hogy jöjjön elém.... ugyanoda ahova eddig. Elszorult a torkom hacsak az futott át az agyamon, hogy talán utoljára állok ezen az utcán. Nem láthatom Sophie csodálatos mosolyát, nem hallhatom a csilingelő nevetését és nem érezhetem a liliomhoz hasonló illatát. Fájt erre gondolni de hamarosan hozzá kell szoknom ezekhez a dolgokhoz...
Hát igen régóta próbálkozok már Sophie közelébe jutni, de mindenki mindig rámvágta az ajtót. Legutóbb tegnap voltam itt valamikor este és akkor a húga, azt hiszem Leah, úgy csapta rám az ajtót mintha szellemet látott volna.
Eddig sajnos soha nem volt nyitva az ablak, amin bemászhattam volna, de az ma is csak egy hirtelen ötlet volt. Hát ja, akárhányszor jövök ide, mindig más csapja be az ajtót az orrom előtt. Mondjuk nem is csodálkozok, de a húgának azért nem kellett volna ilyen bunkónak lennie, akármennyire is utál!
Megálltam a sarkon és vártam Pault aki remélhetőleg hamarosan jönni fog és nem is csalódtam benne. Tíz perc elteltével már meg is állt mellettem én meg be tudtam szállni mellé. Láthatta rajtam, hogy nagyon el vagyok kenődve mert nem is szólt hozzám csak hagyott gondolkozni amiért hálás voltam neki. Mikor leparkolt a házunk elé megveregette a vállamat és gyorsan kiszállt. Én is így tettem és unottan sétáltam be a közös kecónkba a srácokkal amit már régóta használunk. Ahogy gondoltam... mind a nappaliban ült és TV-t néztek mint általában minden hétköznap este. Én is lehuppantam melléjük a kanapéra és próbáltam nem Sophiera gondolni.
- Ha segíthetünk csak szólj- veregette meg a vállamat együttérzően Niall, mire hálásan néztem rájuk, de nem fogom igénybe venni a türelmüket. Jó fejek, de ez az ügy teljesen menthetetlen…
- Köszi srácok, de sajnos ezen már nem lehet segíteni!- Szóval beszéltél a csajjal?- kérdezte Zayn kíméletlenül belefogva a vallatásba alig, hogy az előbbit kimondtam mire mérgesen néztem rá. Még csak nem is azért mert éppen most mondtam, hogy menthetetlen hanem azért amiért nem a nevén szólítja Sophiet! Miért nem képesen megjegyezni a nevét?
- A neve Sophie, Zayn – segítettem ki szemforgatva mire ő csak blazír nemtörődöm stílussal legyintett egyet és tovább pásztázott a szemével. Hah, mintha nem is lenne fontos a lány neve! Zayn már csak ilyen…- Igen... amúgy beszéltem vele!
- Akkor mi a baj? Elmondtad neki, hogy sajnálod és, hogy mit érzel. Akkor mi itt a probléma?- értetlenkedett Harry, miután összenézett a srácokkal, mire égnek emeltem a szememet. Bárcsak ilyen egyszerű lenne az élet…- Az, hogy ő nem szeret engem, és szépen szólva burkoltam ugyan, de elküldött a fenébe- veregettem a fejemet tehetetlenül a kanapéba.
- Miért, ha a helyében lennél mindent megbocsátottál volna? Azért lásd be, hogy ezt jól elszúrtad- mondta Liam fejcsóválva és be kellett látnom, hogy tényleg igaz amit mond.
- Igazából megbocsátott nekem, és azt mondta, hogy legyünk csak barátok, de ne találkozzunk többet!
- És te most fel akarod adni Lou? Most már az élmezőnyben jársz! Tegyél valamit- pofozgatta meg az arcomat mosolyogva Harry, mire kérdőn néztem rá, mivel nem voltam tisztában, hogy akkor most mit is kéne tegyek!
- Ezt most, hogy érted?- kérdeztem értetlenkedve mire ő unottan nézett rám és segélykérően nézett körbe mintha valami értetlen hülyével lenne dolga a személyemben mire a többiek szórakozottan felkuncogtak.
- Hódítsd meg haver! Nehogy már azt mond, hogy soha többet nem kerested volna meg, csak azért mert ő úgy gondolja, hogy nektek nincs jövőtök?- mondta a másik oldalamon bízhatóan Niall, mire halványan elmosolyodtam. Láttam, hogy a többiek is egyetértően bólintanak mire valami reményféleség kezdett derengeni bennem...- Van benne valami!
- Nekem van barátnőm Louis és tudom, hogy a csajok mindig elvárják, hogy fussunk utánuk és szerintem Sophie is egy ilyen típusú csaj- kuncogott poénkodva Liam, én meg mosolyogva bólintottam egyet, mivel ezzel eddig is tisztában voltam és egyet is értettem vele, azonban még most sem nagyon értettem, hogy mit kéne tennem.- Ez mint szép és jó skacok de mit csináljak?
- Ne már Louis! Neked is volt csajod! Gondolkozz! A csajok elvárásai általában mind ugyanazok és könnyű kikövetkeztetni- utasított szemforgatva Zayn, mire ösztönösen elmosolyodtam, majd elmélyültem a csajokról alkotott gondolataimban és tapasztalataimban.Volt, hogy kibékítettem Elt csak már nem is nagyon emlékszem, hogy hogyan is csináltam… majd kitalálom.
- Köszi skacok- néztem rájuk hálásan mire Harry tetetett, bohóckodó lazasággal legyintett egyet, mint valami kormányzó, aki éppen most tusolta el a harmadik világháború kezdeti készültségét.
- Minden pasit kikészítenek a csajok haver. Természetes, hogy a fajtársainkat felkészítjük a harcra!- fújtatott miközben büszkén égnek emelte a szemét mintha valami teljesen egyértelmű dolgot magyarázna mire most először hangosan elnevettem magamat. Oké ez tényleg jó poén volt…- Ha legközelebb találkozunk nehogy Sophie miatt búslakodj vagy esküszöm hogy kilakoltatunk... vagy egy hétig egy falatot sem kapsz- cukkolt Niall, mire én csak mosolyogva forgattam a szememet. Lehet, hogy számára ez egy hatalmas büntetés lenne, de nem tettem szóvá így csak mosolyogtam.
- Igyekezni fogok- ígértem meg kuncogva. Igazuk van a srácoknak! Tényleg annyiban akartam hagyni ezt a dolgot csak azért mert Sophie úgy látja, hogy nincs jövőnk? Én viszont nagyon is úgy látom és nem adhatom fel mielőtt meg sem próbáltam volna megszerezni őt.
Eddig úgy láttam, hogy fölösleges olyan álmokat hajkurászni, amiket soha nem érhetünk el... azonban, ha nem futunk utánunk elvesznek a semmibe és már álmodni sem tudsz róluk. Akármi is történjen és nagyon szeretem Sophiet és vissza kell, hogy szereznem az elvesztegetett bizalmát! Már csak ki kell találnom valamit…
Eddig úgy láttam, hogy fölösleges olyan álmokat hajkurászni, amiket soha nem érhetünk el... azonban, ha nem futunk utánunk elvesznek a semmibe és már álmodni sem tudsz róluk. Akármi is történjen és nagyon szeretem Sophiet és vissza kell, hogy szereznem az elvesztegetett bizalmát! Már csak ki kell találnom valamit…
No comments:
Post a Comment