Agreement
Sweeties!Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket, a + feliratkozótat és a 9000 oldalmegjelenítést!
Virulva gondolkozok a folytatáson az aktivitásotokat látva, amit tényleg nagyon, de nagyon köszönök! Jó érzés, hogy van olyan, aki olvassa a történetet és ,,nyomot is hagy maga után"!
Remélem, hogy ez a fejezet is tetszeni fog majd nektek és megint írtok majd pár sort!
Lots of Love/Good Reading!
Nadia xoxo
Mérgesen hajtottam le a fejemet, mert nem értettem, hogy mit nevet! Éppen kiöntöm neki az aggodalmaimat ő meg neves egyszerűséggel kiröhög engem! Bántott, hogy nem veszi komolyan a szavaimat...
- Fel fogom venni ezt a nevet, amit említettél, igazán találó és nagyon jól hangzik- vigyorgott rám cukkolva mire fortyogva néztem rá és nyomban kihúztam a kezemet az övéből majd sértetten fontam össze a karomat a mellkasomon. Utálom amikor így, szép szóval, semmibe vesznek amikor én tényleg komolyan aggódok, amire ő persze magasról fütyül!
- Jaj Sophie ne csináld már! Engem nem érdekel, hogy mit gondolnak mások és jobb lenne, ha te se arra hagyatkoznál! Számomra te vagy a legszebb és az egyetlen lány a világon és nekem csak ez számít- mosolygott rám elbűvölően mire pironkodva lesütöttem a szememet.
Kicsit tényleg megenyhültem így leengedtem magam mellé a kezeimet. Azonban a kétségeim és a dühöm nem párolgott el olyan gyorsan, mint ahogyan azt ő szerette volna...
- De akkor is...Kicsit tényleg megenyhültem így leengedtem magam mellé a kezeimet. Azonban a kétségeim és a dühöm nem párolgott el olyan gyorsan, mint ahogyan azt ő szerette volna...
- Nekem úgy vagy gyönyörű, ahogy vagy! Erre több szót nem vagyok hajlandó pazarolni, mert, mint már mondtam: Nem érdekelnek mások!- nyomatékosította a saját szavait miközben megint megfogta a kezemet és nyugtatólag magához vont.
Éreztem, ahogyan a szívem nemes egyszerűséggel a torkomba ugrik és zakatolva dübörög bennem.
Éreztem, ahogyan a szívem nemes egyszerűséggel a torkomba ugrik és zakatolva dübörög bennem.
- Oké, lehet, hogy igazad van Louis, de...
- Naná, hogy igazam van, mindig igazam van szívem! Téma lezárva!- fújtatott tetetett fölényességgel mire halkan elnevettem magamat a rossz hangulatom ellenére. Rendben, felfogtam, nem hajlandó tovább beszélni erről! Elgondolkozva mentünk kéz a kézben az utcákon miközben néha-néha lopva rá emeltem a tekintetemet, mert az igazat megvallva csak ő járt a fejemben... nagyot mosolyogtam, amikor észrevettem, hogy ő is engem figyel a szemével.
Már közel voltunk a házunkhoz, ahol már nem nagyon mászkálnak emberek így óvatosan levettem róla a napszemüveget és lelöktem a fejéről a kapucnit, amit egy gyors mosollyal konstatáltam.
- Kösz, már majdnem megsültem- nyafogott miközben lehúzta a cipzárt a pulcsiján mire hangosan elnevettem magamat a hülyeségén miközben a saját fejemre toltam fel a szemüvegét, amivel hátrafogta az egyre előrehulló hajamat.Már közel voltunk a házunkhoz, ahol már nem nagyon mászkálnak emberek így óvatosan levettem róla a napszemüveget és lelöktem a fejéről a kapucnit, amit egy gyors mosollyal konstatáltam.
Hát én ezt már mondtam, de ő letagadta, úgyhogy erről inkább nem mondok semmit.
- A hírnév ára édes- kuncogtam szemtelenül mire ő csak a szemét forgatta miközben megigazította a hajamban lévő napszemüvegét.
Mikor az utca végéhet értünk megálltam és kérdőn néztem rá ő azonban látszólag zavartalanul mosolygott. Reménykedve topogtam mellette a cipőmmel majd egy gyors elhatározásból félénken felnéztem az arcára.
- Be akarsz jönni vagy ma is dolgod van?Mikor az utca végéhet értünk megálltam és kérdőn néztem rá ő azonban látszólag zavartalanul mosolygott. Reménykedve topogtam mellette a cipőmmel majd egy gyors elhatározásból félénken felnéztem az arcára.
- Sajnos ma is próbánk van, de csak egy szavadba kerül és lemondom- mondta színtelen hangon mire szomorúan megráztam a fejemet. Hát ennyit a közösen eltöltött délutánról!
Egy pillanatra ugyan átfutott az agyamon, hogy megkérem, hogy maradjon, de az nagy önzés lenne a részemről. Jó kislány lévén nem lehetek önző!
- Menj csak, remélem majd holnap találkozunk- sóhajtottam megadóan és gyorsan elengedtem a kezét mielőtt még hisztizni kezdenék.Egy pillanatra ugyan átfutott az agyamon, hogy megkérem, hogy maradjon, de az nagy önzés lenne a részemről. Jó kislány lévén nem lehetek önző!
Éppen menni akartam amikor elkapta a csuklómat és visszafordított magához és hangosan elnevette magát mire értetlenkedve ráncoltam a homlokom.
- Mi olyan vicces?- kérdeztem furcsállva végignézve magamon mikor végre valahára abbahagyta a nevetést. Ő somolyogva lépett közelebb hozzám mire én kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Azt hiszed, hogy leráználak kétszer egymás után? Vicceltem, persze, hogy maradok veled- karolta át a derekamat. Én is elnevettem magamat némileg a zavar miatt, némileg meg a naivságomért, amiért kiderült, hogy ilyen könnyen be tud ugratni.
- Menj a fenébe Tomlinson!- motyogtam halkan mire megint felnevetett. Éreztem a kezét a derekamon amitől pironkodva húztam mosolyra a számat, amit mikor észrevett kedvesen összeborzolta a hajamat miután levette a fejemről a szemüvegét mondva, hogy most "lefokoz" engem, amiért bedőltem neki. Én csak a szememet forgattam miközben azon agyaltam, hogy vajon mennyit játszik otthon katonásdit...Így mentünk végig az utcánkon majd vigyorogva nyitottam ki a kapunkat. Le sem tudtam volna törölni a boldog mosolyt az arcomról, ami azért ragadt ott mert Louis tényleg komolyan gondolta, hogy marad.
Az előszobába érve ledobtam a táskámat és a cipőmet majd besiettem a konyhába.
- Kérsz valami ehetőt?- kérdeztem Louist, aki amikor bejött utánam szomorúan nézett körbe a konyhában és láttam, hogy elmerül a bámészkodásban- Ne nosztalgiázz már Louis! Én megbocsátottam neked, most már te is felejtsd el kérek- szóltam rá kedvesen mire halványan elmosolyodott, de ígéretképpen bólintott egy nagyot.
Miután ezt jól megbeszéltük benyúltam a hűtőbe, ahol, nagy bosszúságomra, szokás szerint nem volt semmi, amit egy nyögéssel díjaztam. Jellemző!
Miután ezt jól megbeszéltük benyúltam a hűtőbe, ahol, nagy bosszúságomra, szokás szerint nem volt semmi, amit egy nyögéssel díjaztam. Jellemző!
- Ahogy nézem éhen maradunk- állt meg mellettem mosolyogva Louis mire homlokráncolva felhorkantam. Becsaptam a hűtőajtót, mert nagyon frusztrált az üresen kongó polcok látványa majd leroskadtam egy székre. Hát igen ha éhes vagyok akkor nehéz velem bírni...
- Utálom, amikor éhes vagyok!
- Ne mérgeskedj Soph, ha a családod hazajön kapsz enni- nyugtatott meg a mellettem álló, jókedvű fiú mire tényleg megnyugodtam. - Utálom, amikor éhes vagyok!
Ettől furcsa gondolatmenet kerekedett a gondolataimba, amit gyorsan végig is vezettem mert szöget ütött a fejembe. Furcsa, hogy milyen nagy hatással van rám minden szava. Ha úgy akarja nyugodt vagyok és egyszerűen akármit el tud velem hitetni...
- Kíváncsi vagy az új képre, amit festettem?- kérdeztem hirtelen elhessegetve a nem túl pozitív gondolataimat mire Louis egy nagy sóhaj kíséretében égnek emelte a szemét.
- Szerinted?- kérdezett vissza cinikusan mire szélesen elmosolyodtam és a kezénél fogva a lépcső felé húztam egészen a szobámig.Felérve Louis ráérősen ment az állvány elé majd kérdőn nézett rám egy gyors tanulmányozás után.
- Mit kéne most mondanom? Hiszen ugyanolyan gyönyörű, mint te! Ennél frappánsabbra nem várj mert ennyire futotta!- mosolygott rám pimaszul mire zavartan lesütöttem a szememet, de közben el is mosolyodtam a poénon.
Gyorsan leültem az ágyam szélére majd Louis is követte a példámat és egymás arcát fixírozva meredtünk egymásra. Remek érzés volt, hogy tudom itt van mellettem és komolyan velem szeretné tölteni a délutánt.
Éreztem, ahogyan az ujjai átfogják az enyémeket mire szégyenkezve elmosolyodtam és el tudtam képzelni, hogy milyen vöröses árnyalatban játszhatott az arcom. Megszorította a kezemet jelezve, hogy nézzek vissza rá mire felkaptam a szememet és félrebillentett fejjel merültünk el megint a bámészkodásban.
Egy villanásnyi ideig olyan volt mintha meg akarna csókolni, de aztán inkább csettintett egyet, amitől azonnal fel is ocsúdtam a mélázásomból. Pislogtam párat majd egy fejrázás után újból itt voltam a jelenben.
- Majd elfelejtettem kérdezni valamit- mondta miközben kényszeredetten elhúztam a kezemet az övéből és kérdőn néztem rá.
- Úgy illik ha előbb megkérdezem. Nem tudom, hogy mit gondolsz kettőnkről, de jó lenne, ha végre hivatalos lenne bár ez már a huszonegyedik század… Szóval Sophie esetleg lennél a barátnőm? - kérdezte mire elkerekedtek a szemeim így bocsánatkérően felemelte a kezeit- Bocs nem tudtam ennél normálisabban megkérdezni!- mulatott magán vigyorogva mire én még jobban ledöbbentem mint előtte.
Éreztem, ahogyan gyorsabban kezdem venni a levegőt és pihegve haraptam be az alsó ajkamat.
- Hát nem tudom, hogy mit mondjak…
- Talán azt, hogy igen vagy nem, bár én az előbbire voksolok!- tanácsolta kuncogva mire kényelmetlenül felnevettem majd visszatértem a padló bámulásához. Nem tudom, hogy hogy lehet, hogy ő mindig ilyen hihetetlenül magabiztos, amikor együtt vagyunk, azonban én mindig félénk leszek a közelében.Némán ültünk egymás mellett egymás kezét szorongatva, ami kicsit abszurd volt, de igyekeztem nem gondolni rá. Nem értettem, hogy miért váratom őt hiszen tudom, hogy szeretem és valami csoda folytán ő is valami hasonlót érez irántam.
Gyorsan átgondoltam mindent majd rá emeltem a tekintetemet.
- De mit fognak szólni a többiek... mit mondanak majd mások?- kérdeztem tépelődve mire erőltetetten megforgatta a szemeit miközben mosolyogva csóválta meg a fejét az értetlenségemen. Tudom, hogy idegesítő lehetek, de amikor izgulok akkor egyszerűen nem lehet velem rendesen beszélni!
- Sophie mit is mondtam úgy körülbelül tizenöt perccel ezelőtt?- kérdezte türelmesen Louis mire meggyötörten felsóhajtottam. Jól van na.. tényleg elégszer a számba rágta már a dolgokat, de ennyi erővel én is megkérdezhetném ugyanezt!A kétkedő arcomat látva Louis fáradtan hátradőlt az ágyamon és jól mulatva rajtam mosolygott rám- Szólj ha megvagy a válasszal- mondta tetetett unalommal és imitált mellé egy hosszas ásítást is mire zavartan elnevettem magamat majd fejcsóválva néztem a nevetős arcát. Megint ugyanott tartunk, hogy a végén én fogok megsértődni!
- Nem veszel komolyan- mondtam incselkedve mikor abbahagytam a nevetést.
- Te is tudod, hogy nem így van szívem- mondta megértő és türelmes hangszínben mire égnek emelt tekintettel felsóhajtottam.
- Utálom, hogy minden szócsatában alulmaradok veled szemben- morgolódtam durcásan mire hangosan elnevette magát majd valami olyasmit motyogott, hogy ez így van rendjén és, hogy ne is csodálkozzak.Elgondolkozva merengtem el az arca tanulmányozásában majd egy gyors elhatározásból lehasaltam mellé az ágyra. Felkönyökölve támasztottam meg a fejemet és úgy néztem Louist, aki érdeklődve nézte a fotóalbumot, amit nemrég csináltam de persze közben magához ölelt a szabad kezével.
Kis ideig csöndben merengtünk, én az arca bambulásában mélyedtem el ő meg a képekben, de végül megtörtem a csendet.
- Igen!- mondtam ki végül határozottan mire Louis kérdőn nézett rám. Láttam a szemében, hogy csak cukkolni akar, úgyhogy mosolyogva néztem rá.- Mi igen?- kérdezte egy kaján vigyor kíséretében mire szemforgatva még szélesebben mosolyogtam. Tudtam! Tudom, hogy tudja, hogy mit akarok de megint velem akarja kimondatni.
- Igen, szívesen leszek a barátnőd te marha- kántáltam félrebillentett fejjel mire ő boldogan döntötte el a fejemet tartó kezemet és maga mellé vont, ami kicsit váratlanul ért.
Éreztem, ahogyan kedvesen átkarolja derekamat mire én a mellkasára hajtottam a fejemet, ami örömömben egy sóhajra ösztönzött. Louis gyengéden simogatta a hátamat, miközben magában mosolygott le rám.
Még soha nem voltam ilyen közel hozzá, de teljes mértékben úgy gondolom, hogy nagy hiba volt! Annyira kellemes és megnyugtató volt a karjaiban lenni... A szívem ugyan dübörögve ostromolta a mellkasomat de igyekeztem nem figyelni rá. Bárcsak hirtelen megállna az idő és örökre így maradhatnánk...
Éreztem, ahogyan kedvesen átkarolja derekamat mire én a mellkasára hajtottam a fejemet, ami örömömben egy sóhajra ösztönzött. Louis gyengéden simogatta a hátamat, miközben magában mosolygott le rám.
Még soha nem voltam ilyen közel hozzá, de teljes mértékben úgy gondolom, hogy nagy hiba volt! Annyira kellemes és megnyugtató volt a karjaiban lenni... A szívem ugyan dübörögve ostromolta a mellkasomat de igyekeztem nem figyelni rá. Bárcsak hirtelen megállna az idő és örökre így maradhatnánk...
- Köszönöm- simogatta a hajamat engem babusgatva mire értetlenkedve fordítottam felé az arcomat és furcsállva vontam fel a szemöldökömet.
- Te meg mit köszönsz Louis? Nekem kéne megköszönnöm, hogy egyáltalán van olyan férfi, aki képes rám nézni!
- Ne beszélj hülyeségeket- szólt rám mosolyogva majd újra a kezébe vette a fotóalbumot miközben, sajnálatos módon , elengedte a derekamat. Nem húzódtam el tőle csak megint felkönyököltem és onnan figyeltem a ténykedését.
Louis észrevehette, hogy kényelmetlenül érzem magamat mert nyugtatólag ölelt meg megint miközben egy kézzel igyekezett megtartani a fotóalbumot, amin képtelen voltam nem vigyorogni. Kuncogva figyeltem a szerencsétlenkedését, miközben ő kíváncsian fixírozta az oldalakat...
Louis észrevehette, hogy kényelmetlenül érzem magamat mert nyugtatólag ölelt meg megint miközben egy kézzel igyekezett megtartani a fotóalbumot, amin képtelen voltam nem vigyorogni. Kuncogva figyeltem a szerencsétlenkedését, miközben ő kíváncsian fixírozta az oldalakat...
- De tisztázzuk, akkor most egy vámpírral járok, hogy ennyi idős vagy?- kérdezte homlokráncolva mire hangosan elnevettem magamat.
Tudtam, hogy a barátom kicsit bolond de nem gondoltam volna, hogy ilyen hülye elképzelései vannak!
Tudtam, hogy a barátom kicsit bolond de nem gondoltam volna, hogy ilyen hülye elképzelései vannak!
- Nem, ez még a nagymamámé volt te marha!- magyaráztam mosolyogva mire váratlanul sóhajtott egyet. Nem értettem, hogy miért tette így követtem a pillantását, ami nagy meglepetésemre az órára esett.
Elhúztam a számat, amikor összetalálkozott a tekintetünk mert ebből tudtam, hogy mennie kell.
Elhúztam a számat, amikor összetalálkozott a tekintetünk mert ebből tudtam, hogy mennie kell.
- Sajnálom Soph!- mondta sajnálkozó arckifejezéssel, mert tudta, hogy tudom, hogy tudja, hogy mennie kell. Huh, ez kicsit bonyolult, bár, ha ideges vagyok még a szókincsem is teljesen kiapad. De ez nem nagyon lepett meg....
Sóhajtozva szabadítottam ki magamat az öleléséből, amit láttam, hogy kissé szomorkásan figyelt. Végül mindketten sietősen felkeltünk az ágyról és bágyadtan baktattam le a lépcsőn. Az előszobában érve a kezébe adtam a cuccait, amit egy biccentéssel meg is köszönt majd elhúzott szájjal kinyitottam neki az ajtót.
Sóhajtozva szabadítottam ki magamat az öleléséből, amit láttam, hogy kissé szomorkásan figyelt. Végül mindketten sietősen felkeltünk az ágyról és bágyadtan baktattam le a lépcsőn. Az előszobában érve a kezébe adtam a cuccait, amit egy biccentéssel meg is köszönt majd elhúzott szájjal kinyitottam neki az ajtót.
- Figyelj, holnap nincs kedved eljönni velem valahová?- kérdezte reménykedve a lemondó arckifejezésem láttán mire gyorsan elgondolkodtam.
Végül is holnap már szombat, amikor is nincs meló a kávézóban.
Végül is holnap már szombat, amikor is nincs meló a kávézóban.
- Nem tudom, hogy elengednek-e a szüleim, mert nekem nincs egyetlen barátom sem így nincs kit alibinek fölhasználnom- tártam szét a karomat tehetetlenül a gondolatmenetem végén mire ő kérdőn nézett rám.
- Miért kéne neked alibi?- kérdezte, de nem válaszoltam mert láttam, hogy rögtön le is esik neki a tantusz- Ja persze, itt utálnak- emlékeztette magát grimaszolva mire bocsánatkérően elmosolyodtam. Tényleg ő lett a Kennedy családban az első számú közellenség…
- Attól függetlenül szívesen mennék veled- mosolyogtam rá nyugtatólag mire megkönnyebbülten felsóhajtott majd ugyanolyan széles mosollyal nézett rám, mint én őrá, amitől megint egy hatalmasat dobbant a szívem.
Mosolyogva figyeltem, ahogyan gyengéden megint átöleli a derekamat és somolyogva magához von. Én természetesen viszonoztam az ölelését és átkarolva a nyakát kulcsoltam össze a tarkóján a kezeimet. Elmerültünk egymás arcának tanulmányozásában majd kisvártatva megint ő törte meg a csendet.
Mosolyogva figyeltem, ahogyan gyengéden megint átöleli a derekamat és somolyogva magához von. Én természetesen viszonoztam az ölelését és átkarolva a nyakát kulcsoltam össze a tarkóján a kezeimet. Elmerültünk egymás arcának tanulmányozásában majd kisvártatva megint ő törte meg a csendet.
- Nem tudom, hogy mihez lenne kedved, de lóghatnánk a többiekkel vagy valami- jegyezte meg bizonytalanul, amiből arra következtettem, hogy ezen sokat rágódhatott mire hangosan elnevettem magamat majd egy gyors elhatározásból a homlokomat az övének döntöttem és az orrommal megsimítottam az arcát remélve hogy le tudom nyugtatni a felpörgött barátomat.
Mennyit aggódik egy pasi ilyenen? Felfogni sem tudom... Azonban a megkönnyebbült arckifejezéséből ítélve sikerült elhessegetnek a negatív, feszült gondolatait mert aranyos félmosolyra húzódtak az ajkai.
Mennyit aggódik egy pasi ilyenen? Felfogni sem tudom... Azonban a megkönnyebbült arckifejezéséből ítélve sikerült elhessegetnek a negatív, feszült gondolatait mert aranyos félmosolyra húzódtak az ajkai.
- Ne stresszelj már Louis, nekem teljesen mindegy csak annyi a lényeg együtt legyünk!- dünnyögtem kuncogva mire ő fellélegezve bólintott egyet. Kis ideig néztük egymást majd ő is szélesen elmosolyodott, amit értetlenkedve figyeltem miközben ő a szemöldökét vonogatta.
- Nem köszönsz el úgy mint tegnap?- kérdezte aranyosan reménykedve mire megint hangosan felnevettem. Percről percre jobban beleesek ebbe a srácba…
- Csak szeretnéd- böktem meg az orrát nevetve miközben elhúztam az arcomat az övétől így is korlátozva a dolgokat.
- Hát, ami azt illeti, szeretném- görbítette le a száját kiskutyaszemeket meresztve rám, mire még jobban nevettem.
Mindig szerettem benne, hogy fel tudja dobni a kedvemet, hiszen már egyáltalán nem is keseregtem azon, hogy kénytelen elmennie. Louis humora egy olyan megtestesült nyugalom volt nekem, hogy a pesszimista gondolataimat egyszeriben mintha elfújták volna!
Mindig szerettem benne, hogy fel tudja dobni a kedvemet, hiszen már egyáltalán nem is keseregtem azon, hogy kénytelen elmennie. Louis humora egy olyan megtestesült nyugalom volt nekem, hogy a pesszimista gondolataimat egyszeriben mintha elfújták volna!
- Na jó- adtam be a derekamat égnek emelve a szememet és sietősen közelebb hajoltam, hogy adjak egy puszit az arcára. Mikor elég közel voltam, hogy ne vétsem el ő hirtelen elfordította az arcát, hogy a szájára menjen mire egy emberként rötyögtünk fel. A mellkasára tettem a kezeimet hogy kicsit eltoljam magamtól mielőtt más is történhetne...
- Ez gonosz volt- mondtam sértetten és egy nagy lépést hátráltam tőle miközben tetetett sértettséggel csípőre tettem a kezemet.
- Bocsi, de nagyon önző tudok lenni és telhetetlen főleg, ha rólad van szó drágám!- kuncogott szemforgatva mire én is elmosolyodtam.
Elköszöntem tőle és a kérésére megadtam neki a mobilszámomat én meg megkaptam az övét cserébe, hogy küldjek egy SMS-t, hogy mikor jöhet értem. Mármint így beszéltük meg...
Mikor elment szélesen elmosolyodtam és csodáltam, hogy a gyomromban repdeső pillangók nem törtek maguknak eddig kiutat a sok izgalomtól!
Nekem most tényleg van pasim, Louis Tomlinson barátnője vagyok! Amikor hirtelen leesett ez a tény hangosan elnevettem magamat és a fejemet az ajtónak döntve virultam mint a vadalma! Alig vártam, hogy holnap újra láthassam...
Elköszöntem tőle és a kérésére megadtam neki a mobilszámomat én meg megkaptam az övét cserébe, hogy küldjek egy SMS-t, hogy mikor jöhet értem. Mármint így beszéltük meg...
Mikor elment szélesen elmosolyodtam és csodáltam, hogy a gyomromban repdeső pillangók nem törtek maguknak eddig kiutat a sok izgalomtól!
Nekem most tényleg van pasim, Louis Tomlinson barátnője vagyok! Amikor hirtelen leesett ez a tény hangosan elnevettem magamat és a fejemet az ajtónak döntve virultam mint a vadalma! Alig vártam, hogy holnap újra láthassam...
