Chapter Twenty-Two

Unpleasant

Dear Sweeties!

   Sajnálom, amiért hosszú ideig nem volt rész de tudjátok én is nyaraltam egy kicsit :) Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez, fantasztikus olvasók vagytok, amit nagyon köszönök nektek! Köszönöm a plussz feliratkozókat is, nekik is nagyon hálás vagyok! <3   Azonban szerintem sajnos ez a rész nem lett valami érdekes! Előre is bocsánat, amiért kicsit semmitmondó lett de, ha lesz még olyan, aki elolvasná a folytatást majd hamar felteszem az új részt, ami lehet, hogy kicsit érdekesebb lesz majd mint ez!

Nagyon köszönöm az eddigi támogatásotokat! Massive Thanks Ladies!

Nadia xoxo

   Reggel kómásan ébredtem fel , mert tegnap este rengeteget forgolódtam a kételyeim miatt és kész küzdelmet vívtam azért, hogy el tudjak aludni. Bár alig álltam a lábamon, de valahogy mégis sikerült elkecmeregnem a fürdőszobáig, ahol gyorsan lezuhanyoztam és felvettem valami egyszerűt, de mégis alkalomhoz illőt. Ugyan még soha nem voltam olyan igazi randin, úgyhogy még nem volt tapasztalatom, hogy mit takar az az "alkalomhoz illő", de igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból.
   Mikor kijöttem a fürdőből akkor láttam, hogy londoni időjáráshoz híven zuhog odakint az eső, de most már lusta voltam átöltözni mert csak egy egyszerű sortot és egy háromnegyedes ujjú, szívnyakú mintás pólót vettem egy egyszerű tornacipővel.
   Nem vagyok az a tipikus csajos-csaj, úgyhogy nagyon nem is izgattam magamat. Bár nem lett volna ellenemre, ha nem leszek olyan az első igazi randimon mint egy tépett veréb, de igyekeztem nem idegeskedni miatta.
   Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és a konyhába siettem, hogy tudjak enni valami reggelinek nevezhető táplálékot, ami nehéz feladatnak bizonyul egy éhes tininek, főleg ha otthon üres a hűtő. Fújtatva vártam Susant az étkezőben, hogy lejöjjön mert tudtam, hogy apa hétvégén is dolgozik így ő maradt az utolsó mentsváram.
   Sajnos, amikor lejött és a fejéhez vágtam a problémáimat ő tehetetlenül tárta szét a karját, de az idegbeteg arcom láttán megígérte, hogy mire hazajövök lesz itthon kaja, amit szemforgatva konstatáltam. Tudom, kicsit tiszteletlen vagyok a mostohaanyámmal, de akárki megértene engem, ha tudná, hogy milyen éheztetési kúrákon megyek át minden nap, csak azért, mert a szüleim lusták elmenni a boltba!
   Így korgó gyomorral, szitkozódva vettem fel a farmerdzsekimet és ,,Plázába mentem, majd jövök!” címmel elindultam a kávézóhoz.
   Tudtam, hogy egy kicsit még korán van, de ott szerettem volna reggelizni. Hannah néni hétvégén is nyitva tartja a kávézót így reménykedtem, hogy ott szerzek magamnak valami reggelit, ha a keresztanyukám megszán valamivel.

- Jó reggelt Hannah néni!- intettem neki mosolyogva, becsukva magam mögött az ajtót miután ledobtam a vizes dzsekimet mire ő kérdőn meredt rám.

   Tudom-tudom, nem vagyok éppen egy koránkelő típus, de hálás voltam neki, amiért nem kezdett rögtön cukkolni vele. Persze egy érett felnőtt nőtől ilyet nem várna az ember, de Hannah néniből minden marhaságot ki tudok nézni.

- Hát te mit csinálsz itt kicsim?- kérdezte döbbent hangszínben miközben leültem mellé a pult mögé és felhúztam a lábamat.

- Éhen fogok halni mivel Susan nem volt vásárolni legalább két vagy három hete!- forgattam a szememet miközben a vizes hajamat szárítgattam mire Hannah hangosan elnevette magát, ránk vonzva több kíváncsi vendég tekintetét, amin csak tovább forgattam a szememet.
Ja a felnőtteknek vicces ez az ügylet de az éhes tininek inkább kiborító, de ezt inkább nem tettem szóvá.
   Hannah néni azonban a durcás arcom láttán mosolyogva megcsóválta a fejét de kisvártatva elém tett egy péksüteményt mire nyomban felderült az arcom és vigyorogva köszöntem meg neki, hogy megmentette az életemet. Kuncogva figyelte, ahogyan elpusztítom a süteményt miközben elgondolkozva doboltam a pulton.

- Amúgy hogyhogy itt találkozunk "hajnalok hajnalán"?- kérdezte sejtelmesen Hannah néni, macskakörmöket rajzolva a levegőbe, átlátva a szándékaimon mire döbbenten akadt meg a torkomon az éppen lemenni készülő falat.
   Köhögve pillantottam fel a kárörvendő mosolyára, ami valahogy nagyon nem volt odaillő az általában mindig jószándékú arcára.

- Gondolatolvasó vagy, vagy egyszerűen csak számodra nyitott könyv vagyok?- vontam fel a szemöldökömet köhécselve mire incselkedve húzta megint egy kedves mosolyra a száját, de hamar el is komorodott és amolyan ,,na bökd ki mi van mert engem nem versz át" nézéssel pislogott rám.

- Is-is, de az igazat halljam Sophia különben többet nem adok neked enni!- fenyegetett játékosan azonban a tekintete egyáltalán nem ezt tükrözte mire megadóan felsóhajtottam és lehunyt szemmel böktem ki az igazat.

- Apuéknak azt mondtam, hogy plázába megyek, de igazából Louis eljön értem és átvisz hozzájuk...

- Kicsim az a fiú elveszi az eszedet, te egyáltalán nem ilyen lány vagy!- csóválta a fejét egy hitetlenkedő horkantást követően mire óvatosan kinyitottam a szememet és rá emeltem a tekintetemet.
  Ez részben igaz is volt, mármint, hogy Louis elveszi az eszemet… de nem úgy ahogyan ő gondolja…

- Ez igaz, de csakis jó értelemben!- somolyogtam pimaszul mire Hannah néni kuncogva rácsapott a fejemre egy újsággal, ami éppen a kezében volt, ami engem is önkéntelen mosolygásra késztetett.
   A keresztanyukám felsóhajtott a nagy mértékű jókedvemet és szemtelenségemet látva majd vágyakozva nézett végig rajtam bár nem tudom, hogy miért. Bár tudnám, hogy most éppen mire gondolhat!

- Na jó, lehet, hogy igazad van... Szerencsés vagy, hogy van valakid, akit szeretni tudsz- sóhajtott fel meggyötörten mire nyugtatólag megsimítottam a karját majd elhúzott szájjal emlékeztem vissza a történtekre.

   Susantől tudtam, hogy tőle a férje pár éve vált el, de Hannah néni nagyon megsínylődte az a pár hónapot, amíg lezajlott a cécó és már nem bízik a férfiakban...

- Hannah néni még nincs minden veszve. Harmincas éveidben jársz, és jobban nézel ki mint én, annak ellenére, hogy még csak tizenhét vagyok! Nehogy már elkenődj itt nekem és, ha szeretnéd, bemutatom neked Louis Tomlinsont!- húzogattam a szemöldököm sejtelmesen mégis biztatóan mire hangosan felnevetett majd, amikor megnyugodott hümmögve tanulmányozta a kávézó vendégeit.

- Mondjuk, szívesen megismerném a lovagodat, aki így elvette az eszedet- bökte meg az orromat mosolyogva nézve az ajtót mire értetlenkedve fordultam meg és nagy meglepetésemre az üvegen át láttam, hogy egy kapucnis srác nyit be az ajtón az esőben.
   Szélesen elmosolyodtam és nem is figyelve a keresztanyukám rosszalló tekintetére szó szerint felpattantam a helyemről és egy széles mosollyal az arcomon ugrottam a szegény belépő fiúnak a nyakába.
   Louis enyhén megtántorodott de, amikor észrevette, hogy én vagyok az elnevette magát és viszonozta a hirtelen jött ölelésemet, aminek nagyon örültem.

- Héj kicsi lány! Hiányoztam?- kuncogott a hajamat húzogatva a hátamon mire és csak a vigyorogva forgattam a szememet, de nem válaszoltam a kérdésére, amire látszólag azonban várta a választ, ami nem érdekezett .

   Igen, amúgy nagyon, de nagyon hiányzott, de ezt nem akartam Hannah néni előtt megemlíteni mert biztos voltam benne, hogy a keresztanyukám agyvérzést kapna mérgében, ha így látna engem.
   Így válasz nélkül fogtam meg a barátom hideg kezét majd a pulthoz húztam, ahol Hannah néni türelmetlenül tekergette a kezében lévő újságot, amivel még az előbb a fejemet csapkodta így kicsit félénket pillantottam rá

- Louis ő a keresztanyukám Hannah Conelly. Hannah néni ő itt az a srác, aki szerinted elvette az eszemet, Louis Tomlinson- mutattam be őket egymásnak bizonytalan hangnemben mire mindketten mosolyogva néztek rám de, mindketten más miatt.
   Udvariasan megrázták egymás kezét majd Louis átkarolta a derekamat ült le a helyemre, ahol eddig én ültem és az ölébe húzott, amit meglepetten konstatáltam. Ha Louisnak most van szeretethiánya nem tudok segíteni mert a keresztanyukám tekintetét látva nem hiszem, hogy a barátom élve kikerülne ebből a helyiségből...

- Hogy, hogy ilyen korán itt talállak?- kérdezte Louis zavartalanul mire pironkodva elnevettem magamat, mert kicsit még mindig zavart Hannah néni kutakodó tekintete.
   De ezen kívül, ezt inkább én kérdezhetném Louistól mivel kicsit későbbre volt megbeszélve a találka!

- Inkább te mit keresel itt?- kérdezem vissza a feszült keresztanyukámat figyelve miközben éreztem, hogy Louis a hideg arcát a vállam és a nyakam közé szorítja mire a kinti hideg ellenére minden vér az arcomba tódul és nyomban levert a víz.

- Nem akartam, hogy várjon kelljen rám, mert konkrét időpontot nem beszéltünk meg így idejöttem, amilyen hamar csak tudtam, de úgy látszik jól tettem!- nyomott egy kedves puszit az arcomra mintha egyedül lennénk otthon és látszólag nem is érdekelte volna, hogy Hannah néni olyan idegbeteg módjára mered ránk, mint, aki most készülne lenyelni minket.
   Szégyenemben rákvörös arccal haraptam be az alsó ajkamat, de igyekeztem úgy tenni a keresztanyukám miatt, mintha semmi sem történne így gyorsan meg is szólaltam...

- Nálunk meg nem volt semmi ehető így eljöttem ide reggelizni- vontam meg a vállamat, aminek eredményeképp Louisnak összekoccantak a fogai mire elfelejtve az előző zavaromat elnevettem magamat a nyöszörgésére, aminek következtében a barátom sértetten nézett rám.

- Au Sophie!

- Bocsi... minden oké?- kérdeztem rötyögve miközben ő a fájós állkapcsát dörzsölgette és durcás kisfiú módjára, fejcsóválva fordította el tőlem az arcát, amit kuncogva figyeltem.
   Azonban látva, hogy kiengesztelésre vár kedvesen nyomtam egy puszit az arcára mire szélesen elmosolyodott és nyomban vissza is tért a mindig eleven, poénos Louis

- Na... most már rendben vagyok!- csikizte meg az orrával a nyakamat mire elnevettem magamat és Louis felé fordulva enyhén fejbe kólintottam, jelezve, hogy hagyja abba. A barátom válaszul vigyorogva megforgatta a szemét miközben egy  gyengéd puszit nyomott a számra, amitől még szélesebben mosolyogtam.

   Hannah néni óvatosan köhintett egyet jelezve, hogy mindent lát mire visszatérve a jelenbe tűzvörösre gyulladt az arcom, mert a barátom miatt, már el is felejtettem, hogy amúgy nem is csak mi létezünk a világon. Louis viszont csak kérdőn nézett rá mert látszólag nem értette a probléma okát, ami csak még jobban zavarba hozott...

- Nem kéne mennünk?- kérdeztem Hannah néni helyett zavartan suttogó hangnemben mire Louis vigyorogva bólintott majd gyengéden felállított bennünket a székből, amit szégyenemre a keresztanyukám még mindig árgus tekintettel követett.

- Aztán vigyázz Sophiera!- fenyegette meg Louist morgolódva Hannah néni mire komoran néztem rá. Nem vagyok már pisis kislány és én is tudok magamra figyelni és nem kell egy szeszélyes pasira bíznia engem!

    Louis viszont csak hangosan elnevette magát majd Hannah néni előtt katonásan szalutált egyet, amitől még a jelenleg komor hangulatú keresztanyukámnak is küzdenie kellett, hogy el ne mosolyodjon. Oké Louisnak ez csak vicc, de nekem viszont egy burkolt megjegyzés…

- Vigyázok a kisasszonyra hölgyem!- mondta úriembert megszégyenítő módon biccentve egyet majd megfogta a kezemet és kihúzott az ajtón az esőbe. Mikor kiértünk olyan érzésem lett mintha egy vallatószobából szabadultunk volna pedig csak a keresztanyukám lézerlátó tekintetétől szabadultunk meg.

   Louis szerintem pont ugyanígy gondolta, mert kedvesen átölelte a derekamat mire belemosolyogtam a tenyerembe és így mentünk tovább az esőben a parkoló felé.

Chapter Twenty-One

Strange Thoughts and Happenings

Dear Sweethearts!

   Nagyon  szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket és a plusz feliratkozót! Iszonyatosan  drágák vagytok lányok, rengeteg önbizalmat adtok a támogatásotokkal, amit megint nagyon szépen meg szeretnék nektek köszönni! Tényleg nagyon hálás vagyok nektek mindenért <3
   Annyit még szeretnék mondani, hogy az egyik kedves bloggerinával nyitottunk egy közös blogot és nagyon hálás lennék érte ha benéznétek. Kritikás, ajánlós és interjús blognak minősül és igaz, hogy még csak most kezdtük de folyamatosan lehet rendelni meg ilyenek! Akik benéznek azoknak előre is nagyon szépen köszönöm!

All of my Love:
Nadia xoxo

   A délután további részét azzal ütöttem el, hogy alibit próbáltam biztosítani magamnak arra az időre, amíg Louis-val vagyok. Olyasmit akartam kitalálni, amivel biztosra tudok menni és nem bukik el a jól koreografált tervem.
   Mit tudna egy hozzám hasonló lány csinálni szombaton? A többség gondolom shoppingolni megy a barátnőivel vagy moziba a fiújával vagy mit tudom én, hogy mi a szöszt csinálnak! Mostanáig nem is foglalkoztatott ez a tény. Ezek közül az egyiket nyugodtan be is adhattam volna, ha nem lenne rémesen selejtes a személyiségem és ezeknek a programoknak a közelében sem lennék!
   A szüleim sem Leah nem hinné el, ha valami ehhez hasonló ostobasággal próbálnám beetetni nekik, hogy lenne programom szombatra... mivel tudniillik hétvégenként eddig mindig otthon dekkoltam. Tudtam, hogy már eléggé ismernek ahhoz, hogy tudják, hogy az ő kis Sophie-juk mivel szokta tölteni a hátvégéjét. Név szerint fölösleges dolgokat csinál és általában csak lábatlankodik a lakásban...

   Tehetetlenül doboltam az asztalon és agyaltam a kitöltő szövegeken, de semmi okos vagy használható nem jutott eszembe, amiért nagyon mérges vagyok magamra. Mivel általában mindig jó kislány vagyok nem szoktam hazudni így ebből is látszik, hogy mi az, amiben még javában fejlődésre szorulok.
   Hogy nem jutott volna eszembe, hogy esetleg megmondom az igazat? Ami azt illeti nem egyszer átsuhant az agyamon ez az igazság ötlet, de mindig sikerült lebeszélnem róla magamat. Nem mintha ennyire félnék a következményeitől... oké, legalább magamnak bevallhatnám, hogy a családom reakciója aggaszt a leginkább!
   Igazság szerint itthon mindenki nagy fiúellenes pártokat alapít annak ellenére, hogy csak négyen lakunk egy házban. Leah azóta sem nyugodott le teljesen, amióta Erikről kiderült, hogy amúgy ő a One Direction egyik énekese, Louis Tomlinson. Ugyan nem is vele történt ez az eset, de jó érzés, hogy ennyire aggódik értem...

   Susan mindennap idegesen telefonálgat a barátnőinek, hogy ,,mit csináljak ha a mostohalányomnak összetörték a szívét?" ami őszintén nem tűnik túl biztatónak. De persze tőle is nagyon kedves, hogy segíteni akar.
   A legmegdöbbentőbb viszont apám. Na ja, eddig csak sértegetni vagy szekálni tudott, de most valahogy nem piszkál, amitől csendesen telik el a vacsora. Oké ez így nem teljesen igaz mivel Susan állandóan Leaht faggatja, hogy van-e köze valamilyen fiúhoz, amitől a drága mostohahúgom a falra tudna mászni.
   Bár nem is csodálom hiszen marhára idegesítő lehet, hogyha az ember anyja folyamatosan a fiúkról kérdezget. Ma is épp vacsora közben aggodalmaskodott Susanna így megint egy kellemes estét hessegetett el tőlünk. Akkor jutott eszembe, hogy nekem még el is kéne kéredzkednem holnapra. De mit mondjak?

- Leah van olyan srác az osztályodban, akivel sokat beszélgettél mostanában? Vagy olyan, akivel sok a közös vonásotok és gyakran lógtok együtt?- kérdezte Susan egy kamaszkezelő könyv mögül, amibe teljesen beletemetkezett.
   Leah idegesen csapott egy nagyot az asztalra a nyomaték kedvéért. Nekem gyorsan el kellett kapnom a poharamat, hogy fel ne dőljön.

- Anya, hányszor mondjam még, hogy senki sem érdekel!- artikulálta idegesen a szavakat Leah mire halványan elmosolyodtam.
   Na jó tudom, hogy illetlenség, de kicsit azért vicces ez a furcsa szituáció. Azonban jelenleg inkább azon kéne gondolkoznom, hogy miként hozhatnám fel a holnapot...

- Jól van na csak kérdeztem- védekezett gyorsan Susan mire idegesen kiböktem.

- Holnap el szeretnék menni itthonról- hadartam váratlanul mire három ideges tekintet vetődött rám. Oké mentségemre szóljon, hogy már nem bírtam tovább magamban tartani, hiszen már annyira nyomta a lelkemet és jobb minél előbb túlleni a fejmosáson. 
   A tekintetükből ítélve azonban jobb lett volna ha egy kicsit kerteltem volna...

- Mégis miért? Mi dolgod van holnap Sophia?- kérdezte gyanakodva Leah mire jelentőségteljesen néztem rá de a tekintetét látva azonnal elkaptam a szemeimet, mert olyan volt, mintha egy kapitánysági vallatószobába kerültem volna.
   Eddig mindig Leah volt a pártfogóm a családi összezördülésekben, de ahogy látom jelenleg most inkább ellenem van mint velem...

- El… szeretnék menni… ööö... vásárolni egy plázába- nyögtem ki, ami először eszembe jutott mire mindhárman teljesen ledöbbentek. Lesütöttem a szememet és magamban korholtam a buta fejemet amiért éppen a leghihetetlenebb hazugsággal álltam elő.

   Azonban ahogyan az arcukat néztem váratlanul előbújt a lelkemből az eddig elrejtett nő. Ha az ember látná most a családom tekintetét inkább süllyedne el szégyenében, de én sértetten fontam össze a karomat a mellkasomon. Mintha nem mehetne el egy tizenhét éves lány vásárolgatni… Pff milyen világ ez?

- Kicsim akkor elmegyünk veled Leah-vel, ha mindenáron oda akarsz menni- mosolygott rám furcsállva Susan mire az ijedt gondolataimtól véletlenül elejtettem a villámat. Na azt nem! Le kell őkez ráznom valamivel, mert annyi fix, hogy ők velem nem jöhetnek el
    Szinte már magam előtt látom, ahogyan az őrjöngő Leah és az aggódó Louis találkozik...

- Nem kell! Egyedül szeretnék menni- szögeztem le ellentmondást nem tűrő hangon mire Susan értetlenkedve horkantott egyet, Leahnak összeszűkültek a szemei és apám… hmm, nos apám nemes egyszerűséggel oda sem figyelt rám.

- Hallod ezt Bill! Felnőtt a kislányunk é már külön utakon jár- siránkozott Sue egy másik kamaszokról szóló könyvet lapozgatva mire kérdőn néztem rá majd Leahra, aki csak az anyját nézve megvonta a vállát.
   Na ez furi… Miért lettem hirtelen felnőtt csak amiatt, mert elmegyek vásárolni?

- Sue, hadd menjen, ha annyira akar- mondta apám nyugodtan megvonva a vállát mire gyorsan odakaptam a fejemet és, ahogyan éreztem szó szerint tátva maradt a szám a csodálkozástól. Ezt most komolyan mondta vagy csak én hallucináltam megint?

- Komolyan?- kérdeztük hárman kórusban mire apa türelmesen nézett végig rajtunk majd egy halvány mosoly kíséretében bólintott egyet mire mi hárman értetlenkedve néztünk össze.

- Tényleg- mondta határozottan majd teljes lelki nyugalommal állt fel az asztaltól, mintha semmi említésre méltó dolog sem történt volna.
   Értetlenkedve néztem Susanra, majd Leah-re, akik ugyanolyan megsemmisülten néztek engem, mint én őket. Ők se gondolták volna, hogy apa valamibe ilyen könnyen belemenne... amit én szeretnék. Ez a furcsa egyetértési paktum kicsit új a mi családunkban!

- K… kö… köszönöm- dadogtam összehúzott szemöldökkel.
   Megköszöntem a vacsorát és sietősen felmentem a szobámba, ahol nem volt kedvem semmit sem csinálni, hanem ledobtam magamat az ágyra és elgondolkoztam. egy ideig csak a plafont bámultam majd hagytam, hogy a gondolataim elragadják a figyelmemet.
   Hogy lehet az, hogy apám ilyen egyszerűen belemet, hogy elmenjek holnap itthonról Egyáltalán, hogy lehet ennyire engedékeny? Mi történhetett vele?
   Hirtelen rezegni kezdett a telefonom  mire sietősen kitapintottam a zsebemben a folyamatosan rezgő telefonomat. Furcsállva vettem elő hiszen senki nem szokott velem ilyenformán kommunikálni.
   Megörültem amikor láttam, hogy Louis írt egy SMS-t a holnapi nappal kapcsolatban. Éreztem, hogy a szívem nyomban a torkomba ugrik és a gyomromban lévő vacsora éppen akrobataként dob egy hátra-szaltót...

Na akkor áll a holnap vagy nem engednek el? Jó lenne holnap látni téged és a srácok is szívesen megismernének. Üzenj ha van valami! Louis :)

   Szélesen elmosolyodtam és nagyjából csak az maradt meg a fejemben, hogy holnap is látni akar engem! A barátaitól egy kicsit tartottam ugyan, de úgy gondoltam, hogy semmi pénzért nem hagynám ki a holnapi találkát így gyorsan elkezdtem a választ pötyögni. 

Képzeld el tudok menni holnap!! Apám valami csoda folytán elhitte, hogy plázába akarok menni pedig ő tudja szerintem a legjobban, hogy amúgy azt utálom! Akkor reggel a kávézó előtt tali? Soph xxx

   Gyorsan visszaírtam és vártam, hogy neki is olyan fontos- e mint nekem vagy csak egy egyszerű tali lenne semmi több. Ezt azzal akartam kiokoskodni, hogy milyen gyorsan fog válaszolni az üzenetre...
   Hirtelen megrezzent a telefonom így mosolyogva néztem meg, mert ezek szerint fontos a holnapi nap.

Nem gondolod, hogy a fülletésed miatt rossz hatással vagyok rád édes? :D

Oké, rendben akkor holnap majd találkozunk! Aludj jól! L xoxo

   Gyorsan végigfuttattam a tekintetemet a mobilom kijelzőjén és gyorsan visszapötyögtem, hogy ő is aludjon jól majd az éjjeli szekrényem felé dobtam a telefonomat, ami nagy csattanással jelezte, hogy célt tévesztettem. Azonban most valahogy nem tudott érdekelni...
   Iszonyatos boldogsággal töltött el, hogy holnap is láthatom Louis!
   Éreztem, ahogyan a gyomromban lévő nagy szárnyasokká fejlődött pillangók erőteljesen próbálgatják a szárnyaikat hacsak eszembe jutott Louis és a közelsége. Hogy lehet rám egy férfi ekkora hatással?
   Miután jól kiszórakoztam magamat a holnapi nap miatt leültem egy kicsit olvasni azonban egyszerűen nem köt le túlságosan a történet. Mérges voltam, amiért nem tudok a könyvre figyelni, hanem akaratlanul is csak Louisra vagy ránk gondolok.
   Somolyogva dobtam be magamat az ágyba majd magamra húztam a takarót, hogy aludni tudjak bár nehezen ment a sok kérdéstől és a kavargó gondolatoktól.
A kérdéseim egyszerű pitiáner dolgokról szóltak minthogy: Mit vegyek fel holnap? Hogyan köszönjek majd Louis barátainak? vajon kedvelni fognak-e majd ezredannyira mint a barátjuk?
   A gondolataim azonban kicsit bonyolultabbak voltak és valamiért elszállt a hirtelen jött örömöm és úgy éreztem, hogy holnap valami rossz fog történni. Fogalmam sincs, hogy miért vagy hogyan egyszerűen csak ilyesfajta megérzés volt...
   Jaj Sophie megint magadat hülyíted!- kiáltott fel a fejemben egy kis hang- Szuperül fogjátok érezni magatokat holnap Louis-val és a barátai is kedvelni fognak téged! Ugyan, mi baj történhetne egy átlagos napon?- Ilyen gondolatokkal hunytam le a szememet és próbáltam álomba ringatni magamat.